Trend vagy műfaj? Irodalmi szociográfia a „mainstream” irodalomban

Trend vagy műfaj? Irodalmi szociográfia a „mainstream” irodalomban

2019.10.19. Publicisztika 0

Ha megkérdeznénk egy ma érettségiző diákot vagy felnőtt olvasót, mi az irodalmi szociográfia, valószínűleg nehezen tudna válaszolni a kérdésre. Az is valószínű, hogy egy, a műfajt képviselő szerzőt sem könnyen említene. Jó esetben Illyés Gyula Puszták népe (1934), Nagy Lajos Kiskunhalom (1934) című művei maradtak meg gimnáziumi tanulmányaikból. Fejes Endre Rozsdatemetője (1962) vagy a nemrég elhunyt Konrád György A látogató (1969) című regénye merülhet még fel a mai olvasó számára. Annál is inkább, mivel Fejes művét Tasnádi István továbbírt változatát idén tavasszal a Katona József Színház állította színpadra, Konrád György neve pedig örökre bevésődött a hazai olvasók tudatába, elvesztése hatalmas veszteség mindannyiunk számára. A látogató ikonikus mondata szállóigeként marad meg a köztudatban: „Jöjjön el mindenki, aki akar, egyikünk beszél, másikunk hallgat, legalább együtt vagyunk” (Konrád 2017: 221).

Mindenekelőtt érdemes tisztázni, mi az irodalmi szociográfia. A műfaji elnevezés ma is kissé idegen, a kortárs irodalom sem szívesen használja az irodalmi szociográfia műfaji besorolást. Csak röviden szeretnék itt kitérni a műfaj jellegzetességeinek néhány fontos elemére: az irodalmi szociográfia a szociológiai szaktudomány és a szépirodalom határmezsgyéjén helyezkedik el. (Bartha 2013: 92–100) Ebből kifolyólag hibrid képződmény. Szili József szerint a 20. század elején kibontakozott műfaj formailag kevert, mely terjedelmétől függően hol a regénnyel, hol az elbeszéléssel mérhető össze. (Szili 1984: 49)

Deczki Sarolta 2017-ben megjelent tanulmányában az elmúlt másfél évtizedben megfigyelhető, az irodalmi szociográfia műfajának jelentős átalakulással történt újjászületéséről ír. A 20. században kibontakozott műfaj ma tapasztalható erősödő jelenléte megosztja a kortárs kritikusokat: van, aki lelkesen üdvözli, míg mások inkább ódzkodnak a Deczki Sarolta által vonulatnak nevezett trendtől. (Deczki 2017, online)

De vajon hol és hogyan érhető tetten az irodalmi szociográfia megújulása? Vajon miért képes újraéledni napjainkban egy, a keletkezése századában is sokat vitatott műfaj?

Az irodalmi szociográfiát kettősség jellemzi: egyszerre van benne jelen a dokumentarizmus és a fikció. A műfaj egyedi sajátossága az a különös látásmód, amely a létezést a társadalmi létben értelmezi, s nem úgy, mint egzisztenciálisat.

Tar Sándor A te országod című novelláskötete 1993-ban jelent meg, mely a rendszerváltást követő, széthulló társadalom szociografikus lenyomata. (Bőhm 2014: 64–71) Talán éppen ez a látásmód az, ami a műfajból átöröklődött, és egyféle narrációs eszközként jelent meg a kortárs irodalomban.

Tar Sándor halálát követően, 2005-től a „(…) realistának nevezett, szociográfiai elemeket tartalmazó irodalom is tovább marginalizálódott” (Deczki 2017, online). A realista ábrázolás és a szociográfiai vonulat újraéledését jelezte – igaz, nem egységes trendként, inkább az egyéni szerzői látásmódokat tükröző regényekként, egymástól elszigetelten – Bódis Kriszta 2003-as Kemény vaj, Barnás Ferenc 2006-os A kilencedik, Oravecz Imre 2007-es Ondrok gödre című műve. (Deczki 2017, online)

A kortárs kritika, bár üdvözölte a műveket, a szociografikus szemléletet nem említette, sőt háttérbe szorította, mindannak ellenére, hogy nagyon részletesen mutatták be a periférián élő társadalmi rétegek szegénységét.

A 2010-es években erősödni kezdett a realista ábrázolásmódú, szociográfiai elemeket használó szerzői szándék, s ezzel együtt igazi trend alakult ki a látásmódot alkalmazó szerzők és műveik kapcsán. Kiváló kortárs szerzők művei jelentek meg, melyek a mainstream irodalom részévé váltak: Tóth Krisztina 2013-ban Akvárium című regénye teljes értékű városszociológiai korrajzot nyújt az angyalföldi szegény család életének bemutatásával. Ugyanebben az évben jelent meg Borbély Szilárd Nincstelenek című kötete, melynek hazai és nemzetközi fogadtatása is szenzációszerű volt. Kiss Tibor Noé Aludnod kellene című könyve 2014-ben szintén hatalmas sikert aratott, Milbacher Róbert Szűz Mária jegyese novellaciklusa 2016-ban pedig Margó-díjat kapott. (Deczki 2017, online)

Bár Deczki Sarolta nem említi, véleményem szerint megkerülhetetlen Grecsó Krisztián 2001-ben megjelent Pletykaanyu című novelláskötete, illetve két további, a közösségi szerepet előtérbe helyező regénye, az Isten hozott (2005), és a Tánciskola (2008), melyekben a szociográfiai látásmód a beszűkült térben, faluközösségben épp úgy tetten érhető, mint az említett kortárs íróknál.

Valamennyi említett mű alaptémája a marginalizáltság és a szegénység ábrázolása. A művek közötti kapcsolódási pont egyrészt a szociografikus látásmód igénye, másrészt pedig a történetek szűkös tere. (Deczki 2017, online)

Úgy tűnik, hogy a kétezres évek első és második évtizedében valóban trenddé vált az újszerű szerzői látásmód. Kiss Tibor Noé Pálos Máténak adott interjújában azt mondta: „(…) engem a tehetetlenség, a kiszolgáltatottság és a kirekesztettség érdekel, és azok az emberek, akik ilyen helyzetben élnek. A saját transzneműségem történetét is leginkább a tehetetlenség fogalmával tudom megragadni. Az Aludnod kellene szereplőinek és Magyarországon most már milliós nagyságrendű számban sokaknak ugyanígy a tehetetlenség az osztályrészük, csak egészen más okok miatt” (Pálos 2015, online).

A szűkös tér – legyen az falu, lakótelep, telep vagy épp a személyes identitás egy kézzel nem megragadható tere (transzneműség) – egyben a lehetőségek korlátozottságát is jelenti, s legtöbbször a fojtogató szituációkból nincs kitörési lehetőség.

A kortárs kritika új irodalmi szociográfiai trenddel kapcsolatos hozzáállását Nagy Boglárka így értékelte: „Az elmúlt években mind a kritika, mind az olvasóközönség számára fontossá vált jó néhány olyan kortárs szépirodalmi mű, amelynek fókuszában a társadalom kitaszítottjai/kiszorítottjai állnak. (…) Kiss Tibor Noénak (…) világos szándéka volt megmutatni azoknak a világ peremén élő telepieknek a nyomorúságát, akikről kishírek sem születnek, nemhogy filmek, akikbe az aluljárókban vagy bevásárlóközpontok parkolóiban sem botlik az ember” (Nagy 2014, online).

Balázs Imre József szintén alátámasztja a beszűkült tér és helyszín jelentőségét. Balázs kortárs „periféria-irodalomnak” nevezi az új trendnek megfelelő realista prózai műveket. A periféria-irodalom folytatja a huszadik század elején megkezdett hagyományt, mely a társadalmi rendszer hazugságaira, katasztrofális élethelyzetekre mutat rá, és napjainkban épp úgy talál alapanyagot, mint a szociográfia korábbi szakaszaiban. Az irodalmi szociográfia újraéledése irodalomtörténeti szempontból örömteljes folyamat, fennmaradásának oka azonban a társadalom tragédiája és mindannyiunk felelőssége. (Deczki 2017, online)

Závada Pál szerint szükség volna a szociográfia megújulására, mert a modern szociográfiából több minden hiányzik, javítandó és javítható: „Az egyszerre több műfajú posztmodern szociográfia radikális megújulására volna szükség.” (Závada 2018: 43). Závada fontosnak tartja a mai társadalom leszakadásának és nyomorának megértetését a szociográfia és a szépirodalom eszközeinek segítségével. (Závada 2018: 37–44)

Az irodalmi szociográfia műfajának megújulása éppen a kortárs művekben megjelenő szociografikus látásmód tudatos szerzői alkalmazásában érhető tetten: napjainkban a perifériára szorult társadalmi csoportokra fókuszáló történetekben realizálódik, a beszűkült térben zajló valóságos történetekre reflektál, felhívva ezzel a figyelmet a társadalmi felelősségvállalás fontosságára.

Ez a vonulat, ahogy Deczki Sarolta nevezi, tagadhatatlanul jelen van a ma irodalmában, egyre erősödő tendenciát mutatva. Ennek a folyamatnak az eredményeként képes lehet megújulni a posztmodern szociográfia, ahogy az Závada is szükségesnek tartja. A téma pedig ma is az utcán hever, nem lehet nem foglalkozni vele.


Irodalomjegyzék

Bartha Ákos (2013): Közelítések a szociográfia fogalmához. Forrás, 45. évf. 5. sz.

Bőhm Gábor (2014): A szociografikus látásmód mint poétikai szervezőelv Tar Sándor A te országod című novellájában. In: Veres András (szerk.): A nemzet Kalogánya. Kálmán C. György 60. születésnapjára. MTA BTK Irodalomtudományi Intézet, Budapest.

Deczki Sarolta (2017): A szűkösség terei – Rövid szociotörténeti vázlat. [Online] URL: http://irodalmiszemle.sk/2017/05/deczki-sarolta-a-szukosseg-terei-rovid-szociotorteneti-vazlat-tanulmany (Utoljára megtekintve: 2017. május 4.)

Konrád György (2007): A látogató. Noran Kiadó-Kft, Budapeset

Nagy Boglárka (2014): Mintha nem is léteznének.  [Online] URL: http://www.muut.hu/archivum/10656 (Utoljára megtekintve: 2019. október 10.)

Pálos Máté (2015): Nem azért hordok női ruhát, hogy provokáljak. [Online] URL: http://www.origo.hu/kultura/kotve-fuzve/20150723-kiss-tibor-noe-irodalom-regeny-foci-transznemuseg-tarsadalmierzekenyseg (Utoljára megtekintve: 2018. november 10.)

Szili József (1984): Irodalom és szociográfia. Szociográfiai irányzatok és formák az irodalomban. Literatura, 11. évf. 1. sz.

Závada Pál (2018): Szépirodalom és szociográfia. In.: Tóth Pál Péter (szerk.): A magyar szociográfia a 20-21. században. Gondolat, Budapest.

Tetszett? Itt támogathatja Baliné Kozma Anikó alkotását a Patreonon!

 

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük