Nincs már kertem
Volt egy kertem, melyben
Vidult a nyár reggel
S este. Sütött meleg
Nap, s lágyan remegett
A hideg holdfény, de
A virágok éltek,
Nőttek a fák egyre
Feljebb, és még feljebb.
A méhek dönögtek.
A patak zörgött. S egy
Dalos madárka a
Vállamon angyalnak
Hangján eldalolta
Azokat a szép napokat.
De mindez hirtelen,
Mint szél a tengeren,
Elmúlt, a semmibe
Veszett. És úgy hittem,
Elvesztem! Megfagytam
A fakó éjeken,
Árnyékot nem leltem
Meg fám lombja alatt.
Emlékek maradtak
A hajdan szép tájról,
S arról a nagy vágyról,
Hogy megtalálom. Hogy
Mit? Nem tudom. Olykor
Csak a nagy halált várom.
