Egyik apám, másik apám

Egyik apám, másik apám

2019.09.16. Novella 0

Délután hat órakor Kolozsvár egyik városszéli buszmegállójában megszaporodtak a munkások. Ki-ki várta a számára megfelelő buszt, hogy az hazaszállítsa az egész napos terhelés után.

Gyári munkások várakoztak, régi vágású farmernadrágban, ódivatú sportcipőben, kockás ingben, amelyet a nadrágjukra engedtek, ám felül hetykén két gombot gombolatlanul hagytak. Erről lehetett felismerni őket.

Ha nem tudtam volna, hogy kétezer-tizenkilencet írunk, azt hittem volna, hogy egy másik korban járok, valahol a hatvanas évek nagyvárosi forgatagában. De nem. Ez bizony szerda délután történt: megállt mellettem egy ősz hajú, testesebb figura. A többiekkel érkezett, beszélgetett is velük, de nem közéjük tartozott: kopottabb volt és haragosabb. Odaszólt, hogy adjak egy lejt, olyan szép vagyok, biztos van nekem. Úgy tettem, mintha nem hallanám. Mostanában így viselkedek, ha valaki pénzt kér tőlem, de ilyenkor sosem merek a szemébe nézni. Nem bírnám elviselni a mély haragot, ami az eredeti szemszínt elhomályosítja. Szóval nem figyeltem, azt hiszem, a szemben lévő járdaszegély galambjait számoltam. Legalábbis úgy tűnhetett.

A testesebb alak nem adta fel, a járásán ugyan látszott, hogy ittas, imbolygott a tömegben, mégis mindenkit megszólított. Közben elhúzott néhány óriási busz, felvette az utasait, akik robotszerűen foglaltak helyet, vissza sem nézve a szerencsétlenre. Nagy port kavartak a kerekek, azzal hagytak ott bennünket.

Kis idő elteltével egyedül maradtam a gyári munkások csoportja mellett. Piszkosra dolgozott, vastag kezek lógtak ki az ingujjak alól. Volt, akinek fekete volt a bőre egészen a csuklójáig, az arcuk pedig foltos: izzadságba ragadt por éktelenítette a sovány, puffadt vagy éppen sebhelyes képeket. Izgalmas történet lapulhat az arcok mögött, gondoltam. Majd félrenéztem, ne kelljen apámra emlékeznem.

Ahogyan a galambok irányába pillantottam, egy bottal érkező, csontig száradt embert vettem észre. Utálni kezdtem Kolozsvárt, amikor megbizonyosodtam róla, hogy felém sántikál az öreg.

Egyik lába teljesen hiányzott, így azt találékonyan csak egy negyed nadrágszárral borította, mocskos blúz volt rajta, olajos kalap a fején, ami valamikor talán kék lehetett, most viszont szürkésfeketén védte kopaszodó homlokát a naptól. Alkoholszaga volt. Tömény, tüdőbe markoló, az a csípős fajta, amelyet annyiszor éreztem gyermekkoromban. Undorodtam, mégsem a harag, hanem a szomorúság kerített hatalmába. Mindig ez történik, gondoltam.

Már annyira közel állt, hogy éreztem, a következő biccenéskor megszólít. Készültem is elfordulni, hogy ne kelljen az arcába néznem. Felém fordult, és a kilélegzése megtöltötte körülöttem a levegőt. Pálinka lehetett, vagy egészségügyi szesz. Önkéntelenül is bevillant apám égszínkék szeme és a vörös bágyadtság körülötte. A harcias vicsorgás, a káromkodás, a szorító kezek, a remegő fenyítés. Öklendezni kezdtem, mire a testesebb szürke elém lépett, és ezzel a mozdulattal egyszersmind kijózanított az emlékező szomorúságból.

Szólni sem tudtam. Mit is mondhattam volna? Egy részegen imbolygó testes és egy fél lábon járó sovány találkoznak az utcán. Ez is apám, az is apám. Én közöttük állok, és nem is látnak. Én is apám vagyok, az a fajta, akit észre sem vesznek. Csak ez járt a fejemben.

A sánta törte meg a csendet: szervusz, öreg, mondta. A testes odahajolt, megveregette a vállát, egy „rég láttalak, te fajankó”-t még elejtett, majd komoly dolgokra fordította a szót:

– Azt hittem, meghaltál. De, ha úgy alakult, hogy élsz, adj egy lejt, olyan sovány vagy és ronda, biztos sikerült összeszedned ezt-azt a téren.

Nem kellett mást mondania. A sánta egy köteg zöld pénzt húzott elő a foszladozó nadrágzsebből, s azzal a kolléga kezébe nyomott hármat belőle. Nesze, három lej, vegyél egy sört, az istenit, tudom, hogy nem kenyérre kell.

Összeölelkeztek és röhögtek. Én a markomban szorongatott egylejesekből jegyet váltottam, még hallottam a torokreszelő röhögésfoszlányokat, amikor a buszra szálltam. Keserű szájízt és alkoholszagot vittem az útra.

Tetszett? Itt támogathatja Bereczki Szilvia Tímea alkotását a Patreonon!

 

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük