Csönd telepedett a gyártósorra. A mozdulatlan gépek idegenül hatottak a nagy hangárban, ahol máskor az ember a saját gondolatát sem hallotta. Habár most a munkásoknak lehetőségük lett volna szólni a mellettünk állókhoz, valahogy mégis illetlennek hatott az üzem némaságában. Mindenki magába zárkózott inkább. Mihályi elvtárs körbepillantott maga körül. Sorstársai arcára ugyanazt a kérdést látta kiülni,…
Bővebben
Hangyák másznak ki a falból. Azon a parányi résen, ami a szalagparketta és a fal között van. Pedig szegélyléceket is vettem. Pontosan kellett volna illeszkedniük, egy porszem sem férhetett volna ki mellettük. Mondjuk porszemek nem is járkáltak ki alóluk. Csak hangyák. Vörösek. Mérgesek. Amilyenek a fenyvesekben is vannak, mélyen benn a rengetegben, elzárva mindentől, az…
Bővebben
Feldagadt szemekkel állsz a tükör előtt. Kezedben pengető, arcodon fagyott mosoly, vállaidon az egész élet. Keserves zokogás, majd egy vérfagyasztó sikoly tölti be a házat. Lassan rogysz le arra a kanapéra, ahol mindig érezted a hóvirágok illatát, és ahol élvezettel tűrted, ahogy a gondolatok lyukakat fúrnak koponyád falába. Kopognak. Nem tudsz ajtót nyitni. Beengednéd, de…
Bővebben
Délután hat órakor Kolozsvár egyik városszéli buszmegállójában megszaporodtak a munkások. Ki-ki várta a számára megfelelő buszt, hogy az hazaszállítsa az egész napos terhelés után. Gyári munkások várakoztak, régi vágású farmernadrágban, ódivatú sportcipőben, kockás ingben, amelyet a nadrágjukra engedtek, ám felül hetykén két gombot gombolatlanul hagytak. Erről lehetett felismerni őket. Ha nem tudtam volna, hogy kétezer-tizenkilencet…
Bővebben
Ha arra a fesztiválra gondol, egyszerre jut eszébe a tűző napon való kíméletlen égés és a már-már vízszintes esőben való menekülés. A melegen sosem csodálkozott, július végén ne is legyen más, és akkor még nem is gondolt a klímaváltozásra. De az elázás, na, azzal egyébként szintén mindig számolt, hiszen úgy tűnik, lassan hagyományt teremt. Két…
Bővebben
– Milyen volt az elmúlt hét? Hogy érzi magát? Milyen érzésekkel jött ma ide? – teszem fel a szokásos ülést megkezdő kérdéseket a mai utolsó páciensemnek. A válaszaira azonban már alig tudok figyelni. Eleve mérhetetlenül fáradt vagyok, ráadásul arra gondolva, ami még rám vár, csak még inkább kimerültnek érzem magam. Elhasználtnak. Nem is csoda, hogy…
Bővebben
László már vagy 40 éve metróvezető, a föld alatt élte le életének több mint a felét. Alapállapota éppen ezért gyárilag lehangolt, hangulata a konstans búba merülő. Közvetlenül nyugdíj előtt állt, néhány órával ezelőtt. A budapesti 2-es metróvonalra volt beosztva mindig is. Monotonitás nélkül számára nem élet az élet, terhelhetősége egy géppel is vetekedett. Megbízható, kiszámítható…
Bővebben
Vannak azok az évek, amikor az ember gyermek. Olyan jó csodákban élni, sírni és nevetni, mindent megálmodni, pelenkába kakálni, a szüleid szobájába átrohanni, labdázni, csoda-erdő mélyén pitypangot találni. Van az a pillanat, amikor belenézel a tükörbe, és önmagad még gyermekképben látod, mert a frufrud alatt meglebben még egy-egy babahaj, az arcodnak íve pedig még halványan…
Bővebben
A kádban ülsz, magad sem tudod, mióta. Homlokod felhúzott térdeden pihen, a zuhanyrózsából ömlő víz kissé kellemetlenül dobol a hátadon, de nem mozdulsz, hagyod. Talán élveznéd is a pillanatot, ha nem tudnád, hogy bármikor vége szakadhat, és kezdődik minden elölről. Azt mondták, életed legszebb időszaka kezdődik. Arról azonban mélyen hallgattak, mi minden változik majd, hogy…
Bővebben
– Ismered a lámpákat? – kérdezte a bohóc. – A lámpákat? – kérdeztem vissza kissé értetlenül. – Maratont futott a szél, miközben lámpák virítottak az amúgy üres erdőben. Egy pillanatra vörösből feketébe fakult a horizont. Isten által megáldott pillanat volt, akkor csöndesedett a környezet. Csak a porcukor pelyhedzett épp egy csöppet. Sugarak kötötték össze a…
Bővebben
