Szerző: Rákos Olivér

Tehetetlen délelőtt

Felmászna a vér az alkaron, magasból kémlelné testem, de összeugranak a varratok karomon és csupán csak feslett, alvadt vér cikázik a felkar felé, mint egy ősrégi villám, mi dörrenni vágyik, de meghal, s nem tud többet kitörni immár.


2018.11.16.

Amikor jobban

Most jobban esik a csend ricsaja, mindig a másé kell, inkább hallgatom más zaját, minthogy sajátomban vesszek el. Most megillet egy néma délután, szótlan, teám fölött. Dadogva nem vágyok szavakat cipelni, vétkes vagyok cinkosok között. Most képtelenek rólunk a képek, s tán így lesz a legjobb, homályos lencsevégen ragyogni… ezt tudjuk mi, és ez nem…
Elolvasom


2018.10.31.

Csonttól bőrig

Mi mindenről álmodtam egykor, álmodtam magamnak száz csodát, de kínos tárgy a közöny, mi csonttól bőrig a testet járja át. Mennyi vágyam vágyott egyben lenni e kicsi testben, e kicsi ágyban és most minden semmi és minden hiába; annyi vágyam égett egyetlenegy  vágyban, de hűvös tárgy a közöny és a közönynek nincs párja. Most minden…
Elolvasom


2018.10.27.