Szerző: Martinovics János

Paramnézis

Csak én tudok versem szenvedője lenni, Első és utolsó mindegyik sorban. Valahogy már nem akarok társra lelni, Magányomban erre a pontra jutottam. Elefántcsont-toronyban várom a semmit, A percek kérges évekké vedlettek, Az élet a háncsból hamarosan felnyit. Tőlem már régen mindent elvettek. Ez a létforma nekem már megszokott; Esténként a gondok ringatnak álomba, S minden…
Bővebben


2019.08.21. 0

Ősz

Nézd, milyen szép most az őszi táj! Aranyló levelek, és még ki tudja hány ezer szín ölelkezik a széllel össze, hogy az ember lelkét megfürössze. Mert még itt van a szájban az íze a csóknak, és még cseng a fülben a „szeretlek” szónak a bódulattá tevő mámorító emléke, a nyár sok száz izgalma, fensége. Nézd,…
Bővebben


2018.11.21. 0

Gondolatok a gondok gondtárából

… és mi van azzal, aki álmaiból él? Aki, szimplán attól fél, hogy magára marad, hogy jön egy kufár, aki mindent elad alkudozás nélkül a nagy semmiségnek. A cetlire is az lesz írva: „Egy boldogtalan boldog percei ezerszeresére nagyítva.” S csak bámészkodnak a kiállításon, a kinek furcsa, kinek ocsmány tárgyon. Legyintenek, s mondják: „Ez egy…
Bővebben


2018.04.18. 0