Dióhéjban

Dióhéjban

2019.07.14. Vers

Mint kocsis a rongybabát, úgy húztál magad után tested domborzatán.
Kétszáz törött csont. Viasszal olvasztom eggyé önmagam.
Testemből kifordulva bújok el a napfény játszotta sziluettek garmadájában. Minden hang
mázsás súly, melyeket egyedül játszok szívbillentyűimen.
Tüdőm vízzel telített, a lakat körül várárok.
Mindkét kamra zárva, de kulcscsontomat tenyeredben szorongatod. Hiába közeledsz, a
szilánkos bordák, mint univerzális golyóállómellény illeszkednek körém, és hárítják minden ostromodat.
Sípcsontommal adsz szerenádot, de kagylóimmal már csak a tenger hullámainak a moraját hallom.
Csak a gyöngyöző sós vízcseppeket nyaldosom karomról, majd azzal a temérdeknyi
könnyel táplálkozom, amit a tengerszemek már nem bírnak visszatartani.
Íriszeimben virágok nyílnak, rózsaszín bimbók csipkelődnek az ujjaiddal.
De vak itt minden flóra. Nem látják a szépség gerincvelőkön átható kínjait.
Ha a méheknek szavaim már nem lesznek mézédesek, akkor a porzók közé temessetek.
Szemtakaróm tulipánszirom, koporsóm dióhéj legyen.

Tetszett? Itt támogathatja Tamás Tamara alkotását a Patreonon!

 

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.