Azt hittem, többé már nem csepeg

Azt hittem, többé már nem csepeg

2019.06.04. Novella

Minden egy hideg téli napon kezdődött. Péntek este volt, Tibor épp a heti munkaidejét befejezve tért haza. A férfi felnézett az égboltra, egy csillag sem volt az égen. Egész héten csak arra várt, hogy lehulljon az első hó, de hiába. Kellemes érzéssel tekintett vissza gyermekkora emlékeire, mikor édesapjával kimehetett szánkózni az árvízvédelmi töltésre. Mindig siettek, hogy az ő lábnyomaik jelenjenek meg elsőként a Hársfa utca frissen lehullott havában. Azok a családok, akik a nagy és kis lábnyomok mellett meglátták a szánkó két párhuzamosan húzott nyomvonalát, tudták, hogy ők már nem lehetnek az elsők a folyóparton.

Boldogan tekintett vissza ezekre az időkre, és szerette volna ugyanezeket a kalandokat átélni a fiával, hogy a későbbiekben neki is legyenek hasonlóan szívmelengető emlékei az édesapjával közösen eltöltött időről. Már az udvarban felfigyelt a konyhából kiszűrődő fényre. Ilyen későn általában a felesége már aludni szokott, csak szombat reggel beszélik meg egymással, hogy milyen hetet tudnak maguk mögött.

Remélte, hogy a felesége tényleg ébren van, hogy az egész heti nélkülözés után tűkön ülve várja haza a férjét. Belépett az ajtón, a nő pont úgy rohant a bejárat felé, mint ahogyan azt várta.

– Te is hiányoztál! – Mondta elsőként a férj, ezzel megelőlegezve a választ.

– Mi tartott ennyi ideig? Csöpög a csap!

Az üdvözlés és a „hiányoztál” szó gyengéd hangzása is elmaradt, a csap viszont csepegett. Tibor megkapta a harci feladatát este tizenegy után négy perccel, aminek a teljesítése természetesen halaszthatatlan. Minden egyes vízcsepp koppanása pazarlásnak minősül, a pazarlás pénz, a pénzt pedig nem lehet pazarolni.

Bármennyire is nehezére esett Tibornak, belátta a felesége által felhozott érveket az azonnali javítás szükségességéhez. Letette táskáját, belépett a konyhába, még a cipőjét se vette le, majd odaállt a mosogatótálca mellé. Némán figyelte és hallgatta a csapból induló vízcseppek koppanását.

– Látod? – Kérdezte a nő, majd hátat fordított Tibornak, és elindult lepihenni. A férj csak figyelte, ahogy felesége a feladat kiadása után magára hagyja őt, hogy egyedül birkózzon meg a feladattal.

Nehezére esett. Néhány kedves szó hallatán elfelejtette volna az egész heti megpróbáltatásokat, és azt, hogy a fia már ötödik napja nem látta az édesapját.

Szüksége volt egy villáskulcsra, ahhoz pedig ki kellett volna mennie a műhelybe. Fáradt volt, a felesége is magára hagyta. Csak egy dolgot szeretett volna, mégpedig eltölteni egy kis időt a szeretett családjával. Erre nem volt lehetősége, de szerette volna a kellemest a hasznossal párosítani. Ezért úgy döntött, hogy a szerelést meghagyja reggelre, és a fia segítségével újult erővel láthat neki a feladatnak, remélve, hogy a gyerek majd tanul valami hasznosat az öregétől.

Átgondolta, elégedett volt az ötletével, a közös barkácsolás évszázadokon keresztül segítette az apa-fia kapcsolatokat. Levetkőzött, és bedőlt az ágyba a már alvó nő mellé.

Másnap reggel a felesége ébresztette: „Miért csöpög még mindig a csap?” Tibor elmondta a tervét, miszerint a javítás egy apa-fiú program lesz, de a mondandója nem talált értő fülekre. Egy éjszakányi vízpazarlást tudhatnak maguk mögött, a konyhai teendők sem állhatnak le a szerelés miatt. A problémának már este meg kellett volna szűnnie. A nő feldúltan felöltözött, és elhagyta a házat.

A férj próbálta megsürgetni a programot, besétált a kisfia szobájába, és bármennyire is ódzkodott tőle, kénytelen volt felébreszteni a gyereket. Elmondta, hogy mi a délelőtti közös kötelezettségük, a fiú pedig kevésbé lelkesen, de beleegyezett, mondván, hogy mindjárt ő is csatlakozik.

Elkezdett szállingózni az első hó. Tibor beszerezte a szükséges szerszámokat, majd leült a konyhaasztalnál, és várta, hogy a kismadár kimásszon az odújából. Telt-múlt az idő, a fiú valószínűleg visszaaludt. Tibor kissé csalódott volt. Lassacskán elkezdte a csaptelep szétszerelését, hátha a fiú időközben csatlakozni tud a munkálatokhoz. Olyannyira a fiúra koncentrált, csak akkor vette észre, hogy nem csepeg a csap, mikor már leszerelte a zárószerkezetet.

Ez megoldódott, gondolta, az eddigi munkáját gyorsan visszacsinálta, a többit pedig majd hozzáteszi, ha netán a javítás folyamatáról kérdeznék őt.

Teltek-múltak a percek, órák, Tibor továbbra is csak a konyhaasztalnál ült, egyedül. Az ebéd elkészítéséhez bizonyára nem is lett volna szükség a működő csaptelephez, de ez már úgyis tárgytalan. A lehullott hó mennyisége már szemmel látható volt, a férfi megkereste az évek óta porosodó szánkót, majd üzemkész állapotba avanzsálta.

Negyed kettő előtt két perccel két irányból is mozgolódást hallott. A több órányi ücsörgés után teljesen el volt gémberedve, és mire felállt és kinyújtózkodott, szinte egyszerre lépett be a konyhába a fia és a teljesen átázott felesége.

Örült, hogy végre együtt van a család, bár jobban szerette volna, ha ez a pillanat néhány órával korábban valósul meg. Épp mondani szerette volna, hogy közösen kimehetnének a folyóhoz, de ekkor vette észre, hogy a nő csuromvizes, a szánkózás már nem aktuális, a csap pedig ismét elkezdett csepegni.

 

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.