Ősz

Ősz

2018.11.21. Vers

Nézd, milyen szép most az őszi táj!
Aranyló levelek, és még ki tudja hány
ezer szín ölelkezik a széllel össze,
hogy az ember lelkét megfürössze.
Mert még itt van a szájban az íze a csóknak,
és még cseng a fülben a „szeretlek” szónak
a bódulattá tevő mámorító emléke,
a nyár sok száz izgalma, fensége.
Nézd, milyen szép most az őszi táj!
S gyorsan cserél ruhát a felhőnyáj,
Mert pirkadatkor vöröslik már az égalja,
szépíti magát, de leple rideg és csalfa.
Lassan eggyé válok én is e nagy ridegséggel.
Már nem lesz fecske, ami tavasszal befészkel
a régi-új otthonába.
Már nem lesz hóvirág, mi hirdeti a tavaszt
patyolatfehér pongyolában.
Már nem leszel Te, kinek csak a jelenléte
is boldoggá tett.
Már nem leszek Én, ki minden szavad
szentírásnak vett.
Nézd, nem is oly szép ez az őszi táj…
Magányos fák.
Rideg szelek.
A szívem egy lyukas zsák,
s én elvesztettelek…

Tetszett? Itt támogathatja Martinovics János alkotását a Patreonon!

 

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.