Péntek esti molinó

Péntek esti molinó

2018.11.12. Novella

Sétálsz az utcán. Este van, ráadásul péntek este. Egyedül teszed szapora lépteid, mert kicsit félsz, hiszen pont tegnap hallottad annak a megerőszakolásnak a történetét a rádióban, ahol aztán mindenkinek a lelkére kötötték, hogy sötétedéskor már nem volna szabad fiatal nőként lófrálni a városban. Egyébként is 5 perce késel a baráti találkozóról, szóval még gyorsabbra veszed az iramot, már-már kocogsz is, persze ekkor eszedbe jut a klisé, hogy bezzeg, ha magassarkúban lennél, ahogy ügye annak lennie kéne, hiszen te nő vagy: mindig könnyed, mindig elegáns, mindig bájos, mindig kiegyensúlyozott. De ezt a gondolatot, mintha egyébként is belefáradtál volna végigfuttatni magadban, félbe hagyod, s azon kezdesz elmélkedni, hogyan éld meg a nőiességedet. Igen, az erről szóló kerekasztal-beszélgetésre is el kellet volna menned előző héten, mert ügye te nem éled meg ezt elég jól, és mások biztos jobban tudják, hogy kell.

Mindeközben még jobban kezdesz sietni, mert a 3-as metró (pótló természetesen, még mindig…) épp az orrod előtt fog elmenni. Hisz így van ez, röpke, rövid életed napjai hol suhannak melletted, hol alig-alig vánszorognak mázsás súlyokkal a kezedet fogva, de persze ebben a pillanatban, itt a busz előtt a vánszorgás helyett a suhanás van jelen a lekésett busz formájában. De egyszer csak felnézel és elkezded máshogy látni a dolgokat.

Vannak azok a különös pillanatok az életünkben, amikor egy-egy másodperc erejére kívülről látjuk magunkat, mintha egy film főszereplői lennénk, de történetesen ez a film abban a pillanatban az életünk, s főszereplő helyett más szerepet nem is játszhatnánk, hiszen senki másnak a fejébe nem látunk a magunkén kívül.

A buszt persze lekésted, mondani sem kell. De valami sokkal fontosabb történt most a péntek esti rohanás közepette. Jobbra nézel, s szerencsére már-már kielégülten látod, hogy nem csak te vagy így az élettel, mert ott áll melletted valaki, aki valószínűleg szimultán ugyanazt érezheti, mint te. Ő is futott, ő is lekéste. Persze azért nem teljesen ugyanezt, mert a nőiesség megélése nem tartozik a problémái közé, hiszen ő egy férfi. Sőt, nem csak egy férfi… egy nagyon helyes úriember. Ezt felismerve önmagad már kérdőre is vonod: hogy is nem vetted észre eddig őt, pedig biztos egymás mellett sétáltatok. Öltönyt és inget visel, aktatáskája határozottan ing jobb kezében, arcába belefújta a szél a haját. Neked, mint nőnek ezek az apró, de mégis meghatározó részletek ügye rögtön szemet szúrnak. Egyszersmind nem érted, hogy lehet, hogy épp a buszhoz sietett ez a jól öltözött férfi, hisz biztosan van szuper autója, szuper nője… te hogy jöhetnél ehhez. Így már ki is vered a fejedből a röpke gondolatot, hogy milyen megnyerő a külseje és a fellépése, azt, hogy a buszt lekésted, pedig már egészen elfelejtetted.

Ekkor történik a váratlan s nem mindennapi esemény… az a bizonyos filmbéli pillanat (amikor elfelejtve, hogy épp kócos a hajad, meg amúgy is a sminked se olyan, mint reggel, és még magassarkúban sem vagy), a pillanat amikor…. nem, nem szólít meg az úriember, és nem, nem lesz romantikusan bárgyú a történeted. Mert ez a valóság, mint érett nő, nem lett volna szabad hiú reményeket táplálnod magadban.

Helyette az a pillanat jön el, hogy elkezded a környező területet vizslatni. Ott a lámpa, ott a ház, ott az édesanya, aki csitítgatja a gyermekét (amúgy is mit keres ilyen későn az utcán az a gyerek, ahelyett, hogy mesét olvasnának neki az ágyban… micsoda gondatlan szülő). Ott a szerelmespár, akik egymás szájában úgy elmerültek, hogy biztosan elfelejtették, hogy még mindig az utcán állnak (mondjuk, ha neked lenne valakid, valószínűleg pont ezt tennéd)… micsoda sztereotípiák, micsoda világ. S ott, ott szemben van egy molinó, valamit reklámoz: Végleges szőrtelenítés. Visszatérsz a női mivoltod megkérdőjelezésére.

Hirtelen elcsendesednek a gondolataid, mert megjött a busz, megjött, s te ezzel vissza is zökkentél a rendszer részéve, vissza a sietésbe, vissza a sztereotípiákba. Már nem volt időd elgondolkozni azon, hogy minden csak külső következtetés, hogy az úriember a megállóban le sem vette rólad a szemét, pedig nem voltál magassarkúban. S lekéstél elgondolkozni azon, hogy nőnek lenni nem külsőségekben nyilvánul meg. Nő vagy, mert majd te is csitítgatsz egyszer egy gyermeket, aki a sajátod lesz, s nő vagy, de nem a hosszú haj miatt, s nem az apró megjegyzett részletek miatt. Nő vagy, mert a szíved a helyén van, nő vagy, mert nőnek lenni nem azt jelenti, hogy a kockás hasaddal virítasz az instagramon…

Ne szalaszd el életed filmbéli pillanatait!

 

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.