A nő

A nő

2018.11.02. Próza

Esett az eső. Apró cseppekben hullott a járókelők feje tetejére, eláztatott mindenkit az utcán. A boltos fáradt volt, korábban kelt, hogy az új ruhákat feladhassa a próbababákra.

Reggeli kávéját az utcán fogyasztotta el, melynek egy keményre száradt cseppjét már órák óta viselte mellkasán. Szerencséjére, állán lógó, szürke, csapzott szakálla takarta a foltot, amikor egy vásárló kérdésére kellett felelnie.

Bentről nézte az esőt. Egykedvűen számolta a bolt előtt elrohanó embereket, néha félmosolyra húzta száját, ha éppen egy járókelő szemébe hullt a csepp. Viccesnek találta, ahogyan az emberek az esőcseppekkel küszködve törölgetik nedves arcukat, s közben kétségbeesetten grimaszolnak, hogy újra láthassanak. Ilyenkor mindig az élet értelmén gondolkodott: nehéz lehet odakint az esőben, ekkora tömegben létezni. Neki már évek óta nem kellett emiatt aggódnia. Hajnalban érkezik a boltba, mikor még az utcák néptelenek, és éjjel távozik. Így aztán senkit sem lát, nem kell átverekednie magát az embereken.

A boltba kevés ember jár. Mindig mások. Sohasem látott még egy arcot kétszer. A hozzá betérők arca viszont részben ugyanolyan: egyhangú. Vonalra húzott ajkak, ráncos szemöldökök és beesett szemek jellemzik őket.

Magányában a pultra hajolva női testek jutottak eszébe. Régen látott már igaziakat. Ötvenévesen az ember csak gondol rájuk. Neki szerencséje van, ő legalább naponta öltöztethet nőutánzatokat, próbababákat. Ettől a gondolattól büszkébben kezdte kémlelni az esőben ázó tömeget. Ő legalább melegben van, nem ázik, s még női testek tökéletlenül megformált utánzatait is láthatja, tapinthatja. Csak a beszéd, csak az hiányzik néha. Elszomorodott. Éppen lehajtani kívánta őszülő fejét, mikor szemének sarkából egy alakot vélt felfedezni a bolt bejáratától jobbra. Egy nő! Örvendezett, s vette is helyenként szakadt, régi vágású kabátját, hogy behívhassa száradni a hölgyet.

Egy pillanatra még megállt az ajtó mögött. Mosolyogva bizonyosodott meg róla, hogy a nő jól öltözött, divatos és kecses. Hiszen az ő boltjából öltözik! – csodálkozott el. Minden ruhadarabra ráismert, és boldogan ugrotta át a küszöböt.

– Bunã ziua! – Köszönt hivatalosan, rossz kiejtéssel románul.

Magyar volt az öreg boltos, jól beszélte a románt, csak a hangsúlyt nem tudta elsajátítani. Mégis hogyan tudhatta volna? Ezen kívül még két mondatot használt egész nap az üzletben. Társalognia sosem kellett, így a kiejtést nem volt kitől megtanulnia.

A nő nem felelt. Piros kabátja kitűnt a városi szürkeségből, arcát azonban teljesen eltakarta a sál és a hosszú csuklya.

A boltos kissé sértődötten ugyan, de még egyszer megismételte a köszönést. Mivel ez is válasz nélkül maradt, orrát magasra emelve a nő elé állt.

– Segíthetek? – Kérdezte mélyre változtatott, goromba hangon.

Válasz helyett csak nyakába zúduló víztömeget kapott, miközben lebicegett a lépcsőn, hogy a büszke nő szemébe nézzen.

Fonott szakállát megigazítva a nő csuklyájába hajolt. Döbbenet ült beesett arcára, szemei kerekre tágultak üregükben.

Hiszen ez műanyag! Szeme festett, ajkai kopottak. Ő öltöztette reggel a többivel.

Liked it? Take a second to support Bereczki Szilvia Tímea on Patreon!

 

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.